A Mihalkó Vendégház (Cím: 4060 Balmazújváros, Nádudvari út 26.) három 2 ágyas, külön fürdőszobás, tv-s szobával rendelkezik, melyhez tágas ebédlő tartozik, klímával, mosogatógéppel, mosógéppel, konyhai eszközökkel felszerelve.
Az általános iskolát Balmazújvároson, a középiskolát Debrecenben a Tóth Árpád Gimnáziumban végeztem el, ahol 1967-ben érettségiztem, és gyógyszergyártó szakmai minősítő bizonyítványt is kaptam. Első munkahelyem a Biogal Gyógyszergyár volt. 1968-ban bevonultam katonának Nagykanizsára. 1970-ben a nagyhegyesi “Vörös Október” Mgtsz-ben helyezkedtem el. Az építőipari ágazatban művezető megbízatást kaptam, közben elvégeztem a gépipari technikumot. Megszereztem az ív- és lánghegesztő szakmát, majd a víz-, gáz készülékszerelő képesítést is. A termelőszövetkezet 1993-ban kft.-vé alakult, ebben mint növénytermesztési ágazatvezető dolgoztam 1998-ban bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig. A munka mellett segítettem nagybátyám, Mihalkó Zoltán kalaposműhelyében. 1971-ben feleségül vettem Posta Erzsébetet, aki akkor a Debreceni Városi Ügyészségen dolgozott, és 2009-ben a balmazújvárosi polgármesteri hivataltól mint könyvelő ment nyugdíjba. 1972-ben született kislányunk, Emese, 1974-ben pedig fiunk, Gyula.
Fiammal együtt 1997-ben rendeztem be saját kalapos műhelyünket. Mindketten beléptünk a Hajdú-Bihari Népművészeti Egyesületbe.
2004–2005-ben édesapám műhelye helyén a Sapard-programmal népművészeti alkotóházat építettem. A hagyományos szerszámokkal felszerelt, de modern berendezésű műhely feletti szinten kialakított vendégszobák lehetővé teszik, hogy az érdeklődő szállóvendégek néhány nap alatt a kalaposmester irányításával saját kalapjukat elkészíthessék, vagy egyszerűen csak megfigyelhessék e hagyományőrző népi mesterség munkafolyamatait. A műhely előtti teremben a Mihalkó kalaposok által készített összes kalaptípusból és egyéb népművészeti remekekből rendezett kiállítás látható.
BELÉPŐJEGY: 500 FT