Cégtörténet

Múlt

„A balmazújvárosi Mihalkó Kalapos Műhely az egész országban egyedülálló kultúrtörténeti és ipartörténeti érték.”
Beszprémy Katalin
 
„A kalap múltjáról, a kalapkészítés menetéről, eszközeiről és szerszámairól, a műhely részletes működéséről teljes képet nyújt a Mihalkó Gyula és Pozsonyi József által írt „A hortobágyi pásztorkalap-és készítői, a balmazújvárosi Mihalkó-család” című gazdagon illusztrált és a szakmát, a műhelyt és a kalapkészítői kézműipari tevékenységet autentikus precizitással bemutató kiadványa mutatja be, mely gazdagítja a témához kapcsolódó ismereteket.”

Az egyik legrégebbi kézműves foglalkozásnak számít  a természetes alapanyagból – birka gyapjúból – való pásztorkalapok készítése. Eme mesterséget Mihalkó Gyula népi iparművész, a  Népművészet Mestere műhelyében szívesen mutatta be az érdeklődőknek.

A kalapkészítés hagyománya a Mihalkó családban az 1800-as évekre nyúlik vissza. A mesterséget édesapjától és nagybátyjától tanulta, akinek az apja, de már a nagyapja is ezzel foglalkozott.

Fejfedőket készített a környék lakói számára, hortobágyi, kiskunsági pásztorkalapokat, továbbá süvegeket, paraszt és polgári kalapokat, népi táncos és suvenir mini kalapokat.

A népi iparművész címet 1999-ben, a Népművészet Mestere címet 2003-ban kapta meg.

Napjaink

Örömmel osztjuk meg Önökkel, hogy a Mihalkó Kalaposház továbbra is készíti az elődök által megismert kalapokat. A kalap anyaga továbbra is 100% gyapjú. Műhelyünk szerszámai nem változtak. Kalapjainkra figyelünk, vállaljuk a garanciájukat. Műhelyünkben az év első felében tudunk dolgozni, a további hónapokban a meglévő készletet visszük el a vásárokba. Megrendeléseket felveszünk, ha nem találja meg készletünkben az Önnek megfelelő darabot.

Fogadja jó kívánságunkat:

“A kalap szakadjon a gazda maradjon!”